Az a baj, hogy hülye vagy. Nem is vagy hülye, visszavonom... Egyszerűen csak baromira elfoglalt vagy a mindennapi betevő megteremtése végett, és rohadtul gyanús az, ha valaki harcol. Pedig olvasol, tájékozott vagy, és ebéd után az adja az élvezetet, ha valami olyat találsz megint, amit kinevethetsz - hisz esélyed a javulásra körülbelül ennyit is jelent számodra. Magadat neveted ki, mert megtört vagy... 

Jelentem, így október hó beköszöntével fővárosunkban beőszültek az autósok - a dugóban már nem úgy fröccsennek szét egy gázrántásra, utat adva a motorosnak, mint nyáron.

Öregúr az erdő-deportáló terepjáróban nem érti, hogy miért hangoskodom a motorral. Szerinte a megoldás az, hogy felhúzza az ablakot, ahelyett hogy arrébb húzna kicsit (jobb szélen nem kevés hely van). A legrosszabb, hogy mikor mellé érek saját erőmből és sok gyakorlással kifejlesztett tükörkímélő készségem jóvoltából, mutatja, hogy 'parancsojjá fáraggyá előre kérlek vazeg!'.

Uhh, persze egy kurva értelmes kommentár nem jön ki a torkomon, és így utólag, a pillanat hevében produkált makogásom igencsak szánalmasra sikerül, amit szerintem én és a sisakpárnában lakó atkákon kívül szerencsére senki nem hall.

De hát hogy magyarázhatná el az ember fia egy frappáns stand-up mozdulattal mindazt, amihez bő becsléssel is egy rajztábla, két tizenhat darabos színes zsírkréta készlet és egy szleng szótár bővített kiadása kellene abban a pillanatban? Van, aki érti, és fejlett kormányrántó izommal ad némi plusz teret - minden tiszteletem az övé - de van, aki nem. Ettől lehet még jó ember, csak rohadtul nem érti...

Ha tizenöt-húsz évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy a jövőben ujjal görgetem az internetoldalakat a telefonomon, a tévéműsort bármikor visszatekerhetem, a motorom hibáit számítógéppel olvassák ki a benne lévő másik kompjúterből, a monitorom vékonyabb lesz mint egy sörös doboz, a cédé ciki lesz, helyette egy körömnyi méretű kártyán tárolhatok negyven filmet vagy ötezer zeneszámot, egy gép mondja meg hol vagyok és merre menjek, hatféle gombbal élethű embereket nyírhatok ki, és ez minél látványosabb, annál több jutalompontot kapok, az összes világító eszközöm szinkronizálni akarja magát, ha hazaérek, és közösségi oldalakon reklámozhatom magam némi visszajelzésért, hogy nem hiába telt a napom, akkor azt neki nem hiszem el!

Vajon 20 év múlva min csodálkozom majd? Remélem, a seggemet még analóg módon fogom törölni...

Tiltakozásul álljon itt egy fotosop kreálmány a Mexikói-öbölben történt olajszennyezés globális nemtetszést kiváltó eseményéről. Apropóul az a hír szolgál, hogy a nagy foltokban úszkáló (úszkált) viszkózus méreg már beépült a tengeri élővilág táplálékspektrumába.

A tengeri élőlények tömeges pusztulásának sajnálatos és felháborító ténye mellett ne lepődjünk meg, ha egy bizonyos területről származó fémdoboz tartalmát fogyasztva olyan érzés fog el, mintha szájjal cserélnénk kenőanyagot a család kedvenc gépjárművében.

Kisebb sikert könyvelhetek el. A Szervektől nekem... hát ritka az ilyen :) Hivatkozván egy korábbi posztomra, melyben meg nem értett tüdő-aktivistaként bírálom a nyílt helyen történő dohányzást és annak káros hatásait a rásebagózó (értsd: nemdohányzó) népességre, véleményemmel úgy látszik nem maradtam egyedül:

"A Fővárosi Közgyűlés két hónapja döntött arról, hogy tilos lesz dohányozni az önkormányzat kezelésében álló 72 budapesti aluljáróban, az erről szóló szabályozás csütörtökön lép életbe. A Fővárosi Közterület-fenntartó ezért a dohányzási tilalomra figyelmeztető táblákat helyez el az aluljárók és a metrók kijáratainál, a bejáratoknál pedig csikktartókat szerelnek fel." 

Dohányzást tiltó matrica az aluljáróban

És ha már itt tartunk, van még pár ötletem az "aluljáró" és dolgozó állampolgár további stresszmentesítésére. Bár eme fikciók megvalósításához valószínűleg bizonyos erőforrások átcsoportosítására lenne szükség - egyéb probálkozás csak szimpla tünetkezelés volna -, egy próbát megér. Íme:

A hugyfolt-kerülgetés, a pofán-kiabálás, a "márismerematrükköt" és a betyáros alomszag a teljesség igénye nélkül az urbán sokktusa különszámait képezik. A napi uszkve két edzést (egy reggeli és egy délutáni) minden rossz utóérzés nélkül ki tudnám hagyni...

Nappalimban gyakorta megesik, hogy háttérzajnak az RTL Klub semmitmondó adásait választom. Így nem is kell odafigyelnem a műsorra, szóval nyugodtan csinálhatok valami értelmeset is. 

Ha tehetetlenül feküdnék az ágyban és teljes mértékben a tömegszuggesztív tévéadóra bíznám magam,  immáron negyvenhatodszorra unatkozhatnám végig az Apáca-show-t, vagy huszonkilencedszerre a Télaput. A Terence Hill és Bud Spencer filmek az egyedüli kivételek, de az olasz pofonmozik elkoptathatatlansága egyáltalán nem a csatorna érdeme. Na de szerencsére nem vagyok gipszben, nem vagyok fogyatékkal élő, sem rendszeres cavington-fogyasztó.

Ilyen aktív tele-meditatív állapotban ütötte meg a fülem (a szemem és leginkább az agyam) egy "mesterien" elkövetett baklövés az ertéel tolmácsolásában.

Történt ugyanis, hogy egy esti időpontban levetített, Bruce Lee életét bemutató TV filmet (Bruce Lee legendája - amúgy silány próbálkozás) követően műsorra tűzték a Kung Fu - A legenda folytatódik című sorozat következő epizódját.

Bruce Lee

A Halálos játszma forgatásán

A két műsor közvetlen közelsége  a háttér megismerésével okoz némi dührohamot, ugyanis az eredeti és a később felmelegített Kung Fu sorozatok "sztárja", David Carradine pont Bruce Lee elől szerezte meg a főszerepet, mivel a producer jobbnak látta, ha egy ismeretlen, - harcművészeti előélettel egyáltalán nem rendelkező - europid színész játsza a karaktert, semmint egy autentikus és küzdősportokban jártas honkgongi mester. Természetesen a "Klub" honlapján erről szó nem esik, csak annyi, hogy Lee a széria tanácsadójaként működött közre.

A "zseniális" műsorszerkesztő, akinek halvány fingja sincs Bruce Lee életéről és maradandó munkásságáról, úgy gondolta ha Kung Fu, akkor addig üssük a hasat, míg lehet. Egykategória, örülnek majd a harcibuzik. Csak éppen a lényeget felejtette el...

A retekklub ismét bizonyított, "köszönjük" a Jeet Kune Do alapítójáról és a harcművészetek legendás alakjáról eme dilettáns megemlékezést.

Még lelkes, agyatlan műszaki főiskolás - később lelketlen és agyatlan - valamint masszív alkoholista-gyakornok koromban figyeltem fel a hulladékfeldolgozás szúrósszagú létére egy kidolgozandó feladat formájában.

Megvettem, kidolgoztam, beadtam. Profitáltam belőle egy négyest, ami később jól jött a félévi átlagom felhúzásához. Abban a szemeszterben pár tized többlet a közepes felett elegendőnek bizonyult egy kis ösztönződíj begyűjtésére. Ezt a mutatványt soha többet nem sikerült megismételnem.

Visszatérve  a "riszálj king" bűzkörébe, majdnem egy dekád kellett ahhoz, hogy ezek az óvodás kort idéző színben kiöntött nyugatillatú szemétgyűjtő-oázisok a tervezett (?) helyükre telepítve városszerte elszaporodjanak.

Halvány emlékeim szerint a humanoid történelemben a gyűjtögető-pöszmötőlő életmódot a baltamutogató-mamutfaló követte, és így tovább minden kiemelkedő attrakcióval fémjelzett korszakon át végül eljutottunk a mai válogató-kihajító cimkéig.

És amikor "meg lett mondva", hogy is kell ezt csinálni, valahogy kimaradt a népfényt hozó reklámidő-növelő, fényes színeskarton tájékoztatókból, hogy

a) a gyűjtők kurvamessze vannak

b) a tartályok kissé alulméretezettek

c) mi nem úgy gyűjtünk mint a németek, ugyanis szelektív kukáskocsiaink nincsenek háztól házig szolgáltatással

Hiányérzet akad azért? Megint sikerült valami fasza dolgot bevezetnünk magyarmódra? Nem is tudom, ez most szabadon választott félmegoldás vagy kötelezően félresikerült EU-szopvány. Lehet csatlakozni az új társasházi programokhoz?

Lelkes vagyok, de ezért nekem anno csak kettesalá járt volna...

 Question: What is love? Nem.

Kérdés: A hét bloggerei miért sátoroznak több mint egy hónapot a főoldalon?

Két esettel számolok:

1. A kiválasztás minden héten lezajlik, csak a kimenetre írás késik.

Ha a megjelölt időintervallum mesternaplásza másfél hónapig birtokolja a címet, akkor az azt követő utód  csak kb.38 nap (mert van bennem egy kis jóindulat: 45-7=38, ahol 7 a jogosult napok száma:)) múlva ismerhetjük meg. Ebből következik, hogy az 52. hét NEO-ja 51x38 nap, azaz ~5.3 év múlva kerül napvilágra.

2. A kimeneten nem késik a hősavatás eredményének megjelenítése.

Ekkor viszont nem helyes a cím. A másfél hónap bloggere. Hm?

Ja, megelőzendő a sárdobálást:  irigy vagyok.

Ajándékok!? Pláza! - "Isten neve a gyermekek szívében és ajkán..." Emberhalmazokat cselezek ki, 564-szerre sem üt a gyalog, csak kitér és olajozottan cikázik. Isten útjai kifürkészhetetlenek! Úr legyen a talpán, ki átlátja, alulprogramozott szolgái merre tartanak. Ejnye, hisz a nép továbbra sem  közlekedik jól (had reklámozzam kicsit:Hülye Járások...)! Fogyatékuk mellett, már járdányi erejük sincs.

Itthon, miközben a kincskeresés fáradalmait pihenem ki, elgondolkozom, miért is ez az egész. Mert valakik leírták, hogy volt, mint volt. Nem vonom kétségbe, de akkor is egy vastag, nyomott használati útmutató az, amit kezemben tarthatok. Eretnek! Maguk meg ehetnek! Mert más üdvözítés, megtérés és "lásscsodát" nincs! Ez az emberből fakad úgyis. Akinek kell, járjon eszerint.

Az elbizniszelődést (levédtem, ne használd!) kifejteni most nem fogom, mindenki annyit ért ebből, amennyit. Amúgy meg poliuretán harci-jézuska többfunkciós imalézerrel, öntött robbanó boroshordó és vállról indítható halvető kiegészítőkkel...

Azért jó. Mert együtt a család. 24-én ez a része van együtt, 25-én az, 26-án amaz. De nem baj, mert ez így szokott lenni. Este vacsora (utána még vagy háromszor), majd csomagolópapír-gyalázás. Tudom, hogy már megvettem magamnak novemberben, tudom, hogy nincs benne 1:1-es Ferrari, tudom... De mégis ott van. Beleöntve, közétéve, alácsavarozva, ráragasztva... kicsi öröm... kicsi fájdalom... Remélem, tetszik!
 

Fogom az anyagot, beáztatom alkoholba, majd lassan melegíteni kezdem. Figyelem, ahogyan a cucc felázik és szétterjedve felkúszik a tiszta vegyszer felszínére. Lepárlom és kiszárítom. Így kapom meg a belépőjegyem - elnézve a mennyiséget inkább négyéves bérletem -  vándervörldbe.

Nem szarozom, már kanalazom, és lövöm is az első dózist. Vénámból visszaszippantok egy kis  hemoglobint a fecskendőbe, és ütközésig tolom az egész löketet. Érzem, ahogy átjár, eléri minden porcikámat, ellazulok és próbálok eggyéválni a kódolt érzéssel... bassza meg, ez  szintetikus hazugság! Ekkor eszmélek fel: egy választási kampány-szópólapot olvasok, s bármennyire is simogatja a lelkemet, végül csak egy kamu-utópiát kapok.

Csökentjük a gázárakat, jövedelmetek a másfélszeresét éri majd, az ÁFÁ-t leássuk a magmáig... Ugyanezek a herenyalogatóan kellemes hízelgések álltak 4 évvel ezelőtt a "Vörös Hungária Luxushotel" prospektusán! Nem kell aggódni, a zsugori hoteltulajok és a kitartott szobafoglalók szívesen elárasztanak minket feláras szolgáltatásokkal. Csak tessék, all included: ÁFA-emelés, Ingatlanadó, Szolidaritási adó, EVA mértékének növelése, kórházak megszüntetése, energiaár-emelések, reálbér-csökkenés...

És újra terjesztik az anyagot. Ugyanúgy, rezzenéstelen arccal rakják dobozokba a fél dekáddal ezelőttről megmaradt Ígéret-cserjék mérgező terméseit kis füzetkékbe itatva. Fogyasszátok, szívjátok magatokba, engedjétek, hogy átvegye felettetek az irányítást! Majd kapcsolódjatok a központi nagy szervre, és hagyjátok, hogy kiszívjon belőletek mindent, míg végül úgy néztek ki, mint egy aszott, valaha gyümölcsnek nevezett, színezéktől foltos guar-paca!

Hát egy nagy lófaszt! Én nem! Remélem, Te sem! Lepattintom a tűt a henger végéről, nemzeti lobogót húzok rá, és büszkén mondom: Nem kell több drog, tiszta vagyok!

Egy járvány, mely fénysebességgel terjed, közismert, ám méltatlanul hanyagolt. A terjedő kór kedvelt helye az utca - főként járdákon üti fel a fejét. A majmok viselkedésénél megfigyelhető "leutánzás" útján terjed és tünetei azonnal megjelennek. A Járdányügyi Hivatal fittyet hány a veszélyre, sőt a Hülye Járások Minisztériuma még támogatást is hajlandó adni...

A betegség legfeltűnőbb és leggyakoribb tünetei: közlekedés egymással szemben, bal oldalra tartás, cikázás, anyázás és lökdösődés. A fertőzött gazdatestből legtöbbször ezeket az ellenséges reakciókat váltja ki az alattomos parazita. Elsőre furcsán hangozhat, de már az infekció kezdeti fázisában sokan elfelejtik, melyik a jobb kezük, sőt gyakran azt is,  melyik végtagjuk alapján kellene tájékozódni.

Nem kell kétségbe esni! Van ellenszer! Magyarországon a KRESZ néven fejlesztett vakcina  beadatása, de - a tisztifőorvos elmondása szerint - annak vizuális befogadása is sokat segíthet. Minden azon múlik, a beteg agya hogyan reagál a szerre. Hatására könnyedén képesek leszünk a menetirány szerinti jobb oldalon, dinamikusan, de egymást nem feltartva gyalogosan közlekedni. Idővel elsorvadt sejtállományunk újra megedzhető, így további bónuszfunkciókra tehetünk szert: félreállás telefonnal, várakozás/társadalmi érintekzés lehúzódva, dohányzás a tömegen kívül...

Érdemes azonnal felkeresni helyi orvosunkat, de megteszi egy könyvesbolt, az internet, esetleg  néhány perc beszélgetés egy gyógyult barátunkkal. Nem nehéz, már a hangyáknak is megy! Ne legyünk megint utolsók a Föld ezerévente megrendezett nagy faji versenyén...

Panoptikumba illő mozdulatlansággal, biliárdgolyó nagyságú szemekkel és powertape-el rögzített állal nézem a filmet. Kezem messze nem keresi a távirányító pause parancsát,  pislantani sem merek (egyik értelemben sem). Csak falom a képeket, az írott és az elhangzott információkat, agyam többmagos üzemmódban dolgozza fel az új ismereteket.

Armin Valheicht  lenyűgöző hitelességgel meséli el filmjében egy leáldozott (?) kor megtört politikusának rendkívüli történetét:

Jakob Karenfe-t, még az akkori NDK-s Német Szocialista Egységpárt egyik vezető politikusát  1983-ban az ítélőbíróság 4 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte sikkasztásban (ma már csak hűtlen vagyonkezelés) és zsarolásban (szervezett bűnőzés) való bűnrészességért. Karenfe ezen a tárgyaláson bűnösnek vallotta magát.

Négy kemény hét eltelte után jogi viszonylatban meglepően gyorsnak mondható és lezajló perújrafelvétel során a végső tárgyaláson Karenfe-t a bíróság felmentette. Ekkor érdekes módon az NSZEP politikusa mindent tagadott, és láss csodát, hiphop kint találta magát a kalitkából teletömött zsebbel. Vajon mitől gondolta meg magát? De itt még nincs vége a sztorinak.

1983 őszén következett be a tragédia, amiről heteken át hangos volt a nyugati (a keletnyugati, meg a nyugatkeleti és a keletkeleti) sajtó. Karenfe egy novemberi reggelen besétált a munkahelyére, az NSZEP épületébe, és 7 embert mészárolt le egy géppuskával.A kollegális írtást követően az utcára vonult, és a "Freiheit oder Hölle!" ("Szabadság vagy pokol!") jelmondatot többször kiáltva fejbelőtte magát.
 

A film megdöbbentő bizonyítékokat tár elénk "A Párt" és az igazságügyi szervek beltenyészetű, korrupt szimbiózisáról, ami hosszú évtizetekig mérgezte az elkövetkező egységes Németország hajdani keleti oldalának "demokratikus" életét.

És hogy miért nem találunk bőszen guglizva eredményt "Jakob Karenfe", "Armin Valheicht", "1983" és "mészárlás" szavak kombinációjára? Mert nem létezik, nincs, nem történt meg. Csak a képzeletemben, ahol egy szó pattog, mint a televíziós videójátékok ősében a pixeles fallabda: aktuális. Mert van pénz, van politika, van állampolgár, van ország. De van-e becsület, lelkiismeret, elhivatottság, őszinteség...?

Csak a képzeletemben, ahol egy szó pattog...

Előttem már elmondtak mindent. Kutya úr okfejtése több, mint elég: Sláger gyanús...

Dalban nem tudom, ezért én képben mondom el. Nem Önök kérték... ők akarták.

Vagyok, aki vagyok. Ha úgy tetszik, felcimkézett tömegcikk, kategorizált élőlény: autós, motoros, diszkós, deszkás, gamer, alter stb... De lehetek dohányos vagy nem dohányos. És én büszkén pingálom vastag alkoholos filctollal a pólómon gyűrődő öntapadós vinyettára: " Edömér, NEM DOHÁNYOS ". Na jó, az Edömérre annyira nem vagyok büszke.

Mivel van egy önkéntesen felragasztott bilétám, vannak jogaim és kötelességeim. Vegyük először, mik a vállalt feladataim: nem dohányzom, nem ülök dohányzó asztalhoz, nem kérek cigit és tüzet senkitől.

Jogaim? Nem vagyok köteles beszívni mások dohányfüstjét. Ezt nem mindig sikerül betartanom. Nagyon röstellem magam, amiért mások drága nikotinfelhőjét sunyi módon és büntetlenül ellopom. Nyíltan és pofátlanul eltulajdonítom akár fényes nappal! Be kell ezt vallanom, mert nem tudok így tovább élni.

Módszerem az, hogy elhagyva a tömegközlekedési eszköz fedélzetét, kifigyelem, melyik fajtabéli kezd rutinszerű mozdulatokba egy frissítő koporsószeg elfüstöléséért. Beérvén az aluljáró büdös és sötét testnyílásába már lélegzetvisszavojtva várom, mikor "csenhetem el" reggeli dózisomat. Levegő benntart, lépés gyorsít, áldozat figyel. Minden idegszálam izzik, hogy vegetatív idegrendszerem feladatával ellentétben a kiadott parancsot meg ne szegjem: benntart és nem kipuffog...főleg nem bepuffog. És vége, megelőzöm a vírusgazdát, kiérek a fényre az alagút végén (ez most a valódi alagút), és szívok egy rohadt nagyott a kemény oxigénből, ami jól megérdemelt jutalmam. Na ekkor kapom egy másik fajtaazonos példánytól a tömör szmoglabdát, amit azonnal légzőrendszerrel gyönyörűen leveszek, majd egy gyors kiértékelést követően undorodva és harákolva köpök. Mert nekem nem kell, rákfene, hányinger, fulladás. Köpök rá, köpök miatta, köpök felé.

És mi egyebet tudok tenni? Betiltom, karanténba zárom, feljelentem, fejbevágom egy összecsavart világatlasszal. Akkor meg én vagyok a tobakkoista... inkább javaslok: az utcai dohányzás bizonyos közlekedési képződmények esetében legyen korlátozva!

Ne gyújts rá megállóban, aluljáróban ill. abból ki-be haladva, lépcsőn, szűk gyalogos helyen - itt elég ha, nem szívsz bele. Jelmondatom: Te dohányzol, légy szíves, akkor menj Te arrébb! Nem valami frappáns, de így legalább nem sértődik meg mindenki. Vegyünk egy nagy lélegzetet és gondoljuk át...

Nézd Anya, föld! - Ekképpen kiált fel lelkesen a gyermek, midőn kiváncsi szemei egy kocka zöldre tévednek Aszfalt-City közepén. Pécés város-szimulátor játékokat meghazudtoló ügyességgel helyezünk át egységnyi természetet oda, ahol eddig nem volt, és veszünk el onnan, ahol nagyon is volt.

Ledózerol, felforgat, bebetonoz, lyukat hagy és bevet. Oda nőjön, ahova terveztük! Mi kell? Fa, bokor, vízesés? Legyen zöld vagy játsszunk be egy kis bordót, lilát?  RGB kódot mondjál! Kattintok és már meg is van az urban-bonszai, terepasztal 1:1-es arányban.

Keresem a választ a haszonközpontú ember és a vad, de szabályok szerint működő természet között feszülő örök ellentétre. Vajon, mikor mondja azt a Földgolyó, hogy: "Hé ember! Nincs több hely, ahova lerakahatod a dzsuvádat! Már felhoztál mindent, átalakítottad, hogy fűtőértéke legyen vagy csillogjon a nyelvedben! Aztán ami nem kellett - mert értéktelen - visszapakolnád, de nem tudod! Ezért csak ledobod jó messze a lakhelyedtől, hogy ne is tudj róla! De ebből elég volt, halld szavam: Ezékiel 25:17 Az igaz ember járta ösvény..." ? A folytatást remélem tudjuk.

Mielőtt szó érné a ház jelzáloghitelét, én is védőgázas csomagolásból eszem, poliuretán tányérom van és brozodium-mangalát-izzaungatoidot kenek a hónajamra. Ez van. Fogyasztó vagyok, ezekre mind szükségem van! Az álmaimat is már csak menüben kapom, de van hozzá lélekpótló polivinilklorid játékfigura, amiből ha összegyűjtöm a teljes kollekciót, tízzel növekszik a boldogság - pontjaim száma! ("A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs célunk, nincs helyünk. Nem volt világháborúnk..." - egy kisebb világválságunk viszont volt-van...nem érzek semmit...)

Valahol valami nem stimmel velünk. Sokan érzünk így (Vagy lehet, hogy csak én?). Csinálnám máshogy, de nem megy. A teszkós szatyrokat is otthonhagytam...mind a 42-őt. Teszem, amit mondanak és teszem, amit nem mondanak. Próbálkozom. Majd lesz valami... Ja, jut eszembe: indultam egy pályázaton! Légyszi, szavazz rám: itt...

 

Színes vagy monokróm, kicsi vagy közepes, fényes vagy matt. Mindenesetre ingyen van és sooook van belőle! Adjá' ! Elveszed, megnézed/nem nézed meg, elrakod (nem hiszem) ééés kidobod. Ennyi. A termékéletciklus végső fázisa.

Aki nem jött még rá, Egri János megnyugtató félmosollyal közli a várvavárt információt,  (s mivel ez így van, nem nyertél semmit): szórólap. Ez a helyes megfejtés.

Kétféle rohanó-közlekedő ember van: az egyik szánalomból elveszi a szórólapot és azzal a lendülettel (vagy a papír tanulmányozása után) a kukába hajítja. A másik azonnal letilt, kösz nem kell, mert mi a ráknak! Elenyésző hányadot képez az, aki ténylegesen magáért az információért (kb. zéró, tisztelet a kivételnek) "veszi a lapot".

                                              Te veszed a lapot?

Tekerjük vissza és lassítsuk le a folyamatot! Adott egy osztogató lány/fiú, aki ezért fizetést kap. Van még a sok nyomott papírszelet, amit a reklámozni kívánó vállalkozás saját költségen állított elő. Jön a gazdaszervezet és mit csinál? (Az elutasító típus itt alapból nem képezi a folyamat részét.) Nem tesz mást, minthogy egy minimális energiabefektetéssel egy addig csak cégköltséget jelentő valamiből szemetet kreál. Így növelvén tovább a belvárosi szemétvolument. Sok kicsi sokra megy. A szemétszállítást ki fizeti? A szemételvitelhez szükséges többletüzemanyagot ki fizeti? A feldolgozáshoz/tároláshoz szükséges erőforrásokat ki fizeti? És még csak nem is szelektív hulladékként kerül a lomtárolóba...

Optimalizáció szót említem és pont. Nincs konklúzió, a feltett kérdésekre gondolom, tudjuk a választ. Energia... kikapcs.

Ahhoz, hogy tudjak valamit fújolni, sajnos látnom-hallanom kell. Le is ültem egyik este a színes-zajos doboz elé kultúrát szimpantani széles csíkban. Na megkaptam: tehetetlenségkutató újabb ÉVAD! Hogyaza!

Ahhoz, hogy Magyarországon egy zenei/egyéb album hivatalosan megkapja az aranylemez minősítést, 7500 darabot kell belőle értékesíteni. Úgy Írország és Új-Zéland magasságában vagyunk ezzel a teszkós göngyöleggel. Egy laza néhány sörös közelítéssel, durván elméletben mennyi is járhat egy lemez eladása után a tehetségkutatottnak? 2999 HUF, mondjuk ez áll a vonalkódos címkén a 12x12cm-es - jó esetben nem kartonpapír - cédétokon. Artisjus, jogok, kiadó, riadó, vigadó, maradhat kááábééé: 550 forintocska a művésznek. Ez aranylemez (ARANYLEMEZ) esetén : 4.125.000 pénz. Dobsz, lépsz, sarokmező: SZJA felező...vagy bennmaradsz két évet! Tehát, ahhoz, hogy megélj, kb. 2 aranylemezt vagy annak megfelelő mennyiségű korongot kell elnyomnod évente. Ez olyan, mintha az USA-ban meg akarnád nyerni valamelyik cserkésszövetség azévi karácsonyi süti-eladási  versenyét...kétszer!

 

Azt megértem, hogy egy többtízmilliós országnak, gazdag országnak 1-2 évente szüksége van tehetségkutató műsorra, amit simán elbír a gazdaság, de hogy hazánkban minimum két évente mindig kell lennie nem egy - mert az első hatnak kijön a lemeze - "sztárnak" a meglévő önjelölt antitalentum zenemajmok mellé, az már több mint sok. A mulatós-szféráról és a nem zenei "produkciókról" ne is beszéljünk! Ennyire nem állunk jól GDP-vel. Menj külföldi piacra, hozd be a zsetont, mert itt nincs! Ahol luxus a kábeltévé-vezetékestelefon-internet palacsomag, de még a békávé kombinált bérlet is hitelből megy, szerintem nem kell...

Gondolom, azért van, aki egész jól megél a hakni, pláza-fellépés, prolibuli 20 embernek, médianyalás, falunap adta lehetőségekből, de valakinek termelnie is kell, így elmegy dolgozni. S aki véletlenül a "szerencsésebbek" klubjába tartozna, végül minden erőfeszítése ellenére marad egy megélhetési éneklő, daloló, táncoló médiaribanc, akit keresztben lenyel a magyar zenepiac évtizedek óta pókhálós, bársonyszékes, kiöregedett, nyugatkopizó ócskapiaca.

Hogy is mondjam? Hogy legyek politikaliag, emberileg korrekt és mondjam el úgy, hogy csak azt bántsam meg, akit érint?

Szerkesztői tipp: nem kötelező a cikket végigolvasni és az egészet egyben értelmezni! Sokkal egyszerűbb és fogyaszthatóbb, ha kiragadunk bizonyos részeket és ügyesen összeollózzuk saját szájízünk szerint. Ezt követően már mehet is sms-szavazásra egyestés panelproli felkelést szítva a cukormázas világ szabotőrei ellen.

Megnézvén a címben jelölt - szijáét meghazudtoló ügyességgel elrejtett - filmet, az első 20 perc engem rohadtul emlékeztetett valamire. Valamire, ami itteni, aktuális, érzem-látom-hallom-tapintom dolog... És itt jön a hatszor átfogalmazott passzus: A magyar társadalomban élő, különböző kultúrájú emberek  (na kik? ki ne mondd!) helyzete egymásügyközileg - de semmi rossz! Nincs rossz! A csirke NEM ment át az úton, és Nixon farka NEM szorult bele az madár hátuljába! Sose volt ügy!

Lények a lényeg. A földönkívüli tevékenységek: sínlopás, barakkbanélés, nőerőszakolás, rablás, gyilkosság ropiért, jogok követelése, nyavalygás, sírás-rívás és sértődöttség; minden ami egy erkölcsileg, szellemileg megrokkant társadalmi réteg visszataszító próbálkozása egy jobb életre. És nagy a hasonlóság...

Kérdés: El kell menniük a földönkívülieknek vagy nem? Ha el akarnak menni, menjenek, ha maradni akarnak, akkor annak ára van. Mi az ára? Munka, TB járulék, kölcsönös tisztelet, megfelelő mértékű beilleszkedés. Nem olyan nehéz, csak akarni kell. "Ne azt nézd, mit tehet az ország érted, hanem azt, hogy Te mit tehetsz az országért." Nyavalyogni könnyű, cselekedni erőfeszítésbe kerül. Amíg ezt nem tanulják meg az idegenek, addig nem is fog menni az együttélés.

Azért a pozitív oldalt is meg kell említenem: volt a történetben ügyes és képzett rovarmérnök, aki egyben bölcs vezetőnek bizonyult. A közös cél érdekében meg is tanult együttműködni az emberrel. Hát legyen így! Ha egy asztalhoz ülünk, tanuljunk meg késsel-villával enni...

Ollókezű Edward majdnem jó megfejtés! Persze nem a fenti fajok párosításáról van szó, az egy kicsit durva lenne, még akkor is ha az építőipar bizonyos munkafázisokban igényt tartana rá...

Az ember mint a felszínhez szokott vakond hamar megtalálja a rövidebb és számára kedvezőbb utat, hiába terveznek a mérnökök derékszögeket, egyeneseket, párhuzamosakat - ez utóbbi egy rutinos szakember szavajárása szerint csak délibáb. A közlekedő, túró 'humánvájár' kitartó munkával egyszerűen leszeli a magának járó darabot. És igaza is van! Azt hiszem a katonaságnál sincs már szögletes evés (a kanalat a levestől a derékszög két szárának bejárásával emeljük a szánkhoz).

Kérdés: miért nem a helyi szokások - bejárt gyalogcsatornák - szerint alakítják ki a szakemberek az adott "ojjektum" környezetét? Ja, hogy az ott sem volt addig, eddig nem kellett kikerülni! De ki fogják majd kerülni:) Igenis vágjuk le, lépjük át, szántsuk fel! Na nem durván, csak úgy okosan...több millió lépéssel...

A mese tanulsága - figyelem! durva lesz ! - : optimalizáció! Sok helyre elkéne egy kis ilyen. Lehet, nem ezt vártátok, hanem hogy a szegény béka végre nyelveljen a helyi pléjméttel... de hát ez egy ilyen valóságos mese. Már nem tart sokáig, kimatekolom a konklúziót és jöhet a fájnel kveszcsön:

Miért nem... nem jó. Lehetséges-e, hogy ezen aprónak tűnő faktorok figyelembe vételével tervezzünk? Úgy globálisan, strukturálisan, körültekintően, kicsit előregondolva alkossunk? És akkor lehet, nem kellene egy útszakaszt egy hónapon belül kétszer kizippzárazni, mert egy másik cső kimaradt egy másik szolgáltatótól.

Persze, ha elfelejtettük, előfordul. Doki is hagyott már császáros elefántban traktort... De ha egy kis esély van arra, hogy két különböző iroda két naptárának bekarikázott részei időnként gazdát cserélhessenek, miért ne?

Nem is kell mondanom, több csokitallér jutna másra... Folyt. köv. Érzem, ebből sorozat lesz...:)

Képzelj el egy tökéletes világot. Ahol ha tehetséges vagy, gyorsan sok pénzt keresel, munkáidnak hamar híre megy, az emberek beszélnek Rólad – te leszel a heti bigbradör sztár…

Nem is kell hozzá sok: ha tudsz lábbal kormányzárat törni, van némi sport előéleted, netán jártas vagy a pusztakezes motoremelésben – akkor nem lehet bajod. Elsőre talán izgulsz majd kicsit, aztán már megy minden, mint az ágyba morzsázás.

Egy budapesti, XVIII. kerületben üzemelő – nem éppen nonprofit - "vállalkozás" úgy döntött, hogy támogatja a fenti tehetségek szakmai kibontakozását.



Sajnos  a gyakorlat azt mutatja, az állami szervek sem tiltakoznak ezen munkahelyteremtő tevékenység ellen.Igaz, nem is támogatják, egyszerűen azt lehet mondani, hogy közömbösek:
hiszen egyszer sem történt látványos intézkedés a tevékenység beszüntetésére. Mondjuk úgy: elviekben ellenzik, és helytelenítik – ennyi.

Ennek eredményeképp, idén nyáron gombamód szaporodtak a "Segítség! Ma hajnalban ellopták a motoromat!" kezdetű bejegyzések a motoros fórumokon. És az eltulajdonítás helye? Hát persze, XVIII. kerület! 10-ből kb. nyolcszor.

A szerencsétlenül járt motorosok –ugyan sejtették a végeredményt- de megtették állampolgári kötelességüket, türelmesen lejárták a policáj-jegyzőkönyv-30 nap-és-most ? utat. Gondolom a yardon már csak strigulákat húzgálnak a 18-hoz, hogy "Na, megint egy!" …” a statisztikát meg majd kozmetikázzuk év végén, legyen az már az irodisták baja…”

Miközben a kerület rendőrségén nagy erőkkel keresik a járőr beosztású munkatársakat, a helyzet semmit nem változik. Ha a pórul járt tulaj maga veszi kézbe a dolgot ? Önbíráskodás. És ha ne adja Isten egy szolidabb, régebbi típusú motorja van, még a casco sem menti meg…

Ha egy járőr/nyomozó is olvasná ezen sorokat : egyre többen tesszük fel a kérdést - tudnak tenni valamit az ügyben? Vagy megvárják, amíg másik alosztály embereinek kell kivonulni, egy adott esetben tetten ért, és megfelelően ’hatástalanított’ elkövető miatt?

Bizakodóan várjuk a megnyugtató választ.

(Nem utolsó sorban köszönjük Kutya úrnak a profi lektorálást és támogatást: kutya-vilag.blog.hu/)